Non-profit szervezetek támogatása

Célkitűzésünk, hogy olyan alapítványokat támogassunk, akik részt vesznek a közösség fejlesztésében, segítenek a rászoruló családoknak, avagy a krónikus betegségekben szenvedő vagy fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek a hétköznapjaiban töltenek be fontos szerepet.

Az Effectivo Communications csapata, nagy hangsúlyt fektet a szociális felelősségvállalás fontosságára.

Nem csak vezetőink, hanem kollégáink is megegyeznek abban, hogy ahol csak tudunk, szaktudásunkkal segítenünk kell.

Cégünk elkötelezett támogatója a Varázs Babszem alapítványnak, amelynek célja a Hodgkin és Non-Hodgkin limfómás gyermekek és fiatal felnőttek sikeres gyógyulásának elősegítése. Saját éritettségből fontos gondoljuk az érintett családok segítését!

Az alapítvánnyal való kapcsolatunk végett, az Effectivo Communications lehetőséget kapott, hogy a PwC Hungary által megszervezett Civil Mentoring program keretein belül, olyan alapítványoknak nyújtson pro bono segítséget, melyek online megjelenésükben szeretnének fejlődni.

Effectivo CSR

A PwC Civil mentor programjának fő célja, hogy a résztvevő alapítványok fejlődését támogasság. A program során a résztvevő szervezetek, egy három hónapos képzés sorozaton vesznek részt.

A képzés keretein belül, különböző üzleti területeken tevékenykedő szakemberek segítenek nekik abban, hogyan képviseljék magukat és ez által hogyan legyenek sikeresebbek. Zárásként az alapítványok egy róluk szóló üzleti prezentációt készítenek, melyet egy szakmai zsűri előtt adnak elő.

A képzés végén a szervezeteknek lehetősége nyílik, folytatni a PwCvel való munkát, egy 6 hónapos mentoring program keretein belül. Az Effectivo Communications, a programon keretein kívül, ajánlott fel pro bono konzultációs szolgáltatását a résztvevő szervezetek számára.

Effectivo CSR

Az idei nyár folyamán, egyik fő célkitűzésünk, hogy cégünk mankót nyújtson ezeknek az alapítványoknak; stratégiai, Google Ads kezelési, social media management és hírlevél kampány tervezési tanácsadások keretein belül. Ott szeretnénk segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá, így a tanácsadáson résztvevő alapítványok problémáit feltérképezve, és céljaikat elemzve, a nekik legmegfelelőbb területen biztosítunk majd számukra tanácsadást.

A PwC programján résztvevő 15 alapítvány közül az Élménylelő Ifjúsági Egyesület, a Sátor Egyesület és a Hópárduc Alapítvány jelezte felénk, hogy igényt tartana szolgáltatásunkra. A nyár folyamán őket fogjuk segíteni, hogy ők is minél többet segíthessenek. Közös munkánkat, és annak eredményeit nyomon követhetik majd az Effectivo Communications Facebook és Instagram oldalán, valamint itt a weboldalunkon.

Amennyiben szeretné, hogy alapítványa online megjelenése fejlődjön, keressen fel bennünket a kapcsolat fül alatti elérhetőségek egyikén.

JELENLEGI ALAPITVANYOK AHOL SEGITUNK 1 Effectivo Communications

A Sátor Egyesület, egy egyházi egyesület, melynek kapui nem csak a hitközség tagjainak számára áll nyitva. Az egyesület 2011 óta végez kimagasló közösségi és közösségfejlesztési munkát Vecsésen.

Legfőbb céljuk, hogy a közösség tagjai segítsék egymást, jó kapcsolatot ápoljanak és közösen vállaljanak szerepet környezetvédelmi mozgalmakban.

Együttműködésünk legfőbb célja, hogy segítsünk az egyesület online jelenlétének bővítésében, illetve hatékony social média használatában. Így segítünk, hogy tagjaikkal könnyedebben kommunikáljanak és egyúttal növeljék a közösség létszámát.

Alapítvány

A Hópárduc alapítvány, névadója Erős Zsolt hegymászó emlékét őrzi. Az alapítvány fő célkitűzése, hogy olyan gyermekeknek segítsenek, akik mozgási nehézségekkel vagy figyelemzavarral küzdenek. Foglalkozásaikon ezek a 4-9, valamint 4-7 éves kisgyermekek játszva, egy falmászással egybekötött foglalkozás keretein belül fejlődhetnek. Az alapítvány számára fontos, hogy megőrizzék Erős Zsolt mentalitását és szellemiségét, ezért is ezt a különleges terápiás módszert alkalmazzák.

Az Effectvo Communications szeretne segíteni, hogy a Hópárduc Alapítvány minél szélesebb körben ismert legyen, így a rászoruló gyermekeknek is segítve, valamint megőrizve Erős Zsolt emlékét. Fő célunk, hogy az online felületeken figyelemfelkeltő tartalmak készüljenek az alapítvány részére.

Alapítvány

A Varázs Babszem alapítvány céljai:

  • anyagi támogatás gyógyeszközök ill. gyógykészítmények vásárlására

  • bel- és külföldi utazástámogatás a betegnek és hozzátartozójának egyaránt

  • megfelelő otthoni és kórházi környezet kialakításának támogatása

  • alapvető vizsgálatok és kezelések illetve kiegészítő alternatív kezelések támogatása

  • fizikai és szellemi rehabilitáció támogatás a betegség alatt és után

  • a betegség utáni sikeres társadalmi visszailleszkedés elősegítése

Mi minden évben adományozunk, segítse Ön is tárgyi vagy anyagi adományozással, amelyet az alábbi számlaszámon tehet meg:

10300002-10652572-49020018

Varázs Babszem Alapítvány

Köszönjük nagylelkű adományát!

Alapítvány